Anton Ego | 2008.06.02 07:51 | hasznosság: hasznos (75%)

Artesano étterem - végre egy remek spanyol étterem Magyarországon

Hát nem vagyunk elerisztve spanyol(os) éttermekből, az már tutizicher. Talán kivételt fog képezni ez alól a nemrég megnyílt Artesano étterem, ahol a múlt héten még egy igazi andalúz séf oktatott, Kisko Garcia. A mesterkurzuson és ínyencvacsorákon sajnos nem tudtam részt venni (pedig szerettem volna), de sebaj, mert így is az elsők közt tesztelhettem az éttermet. Néhány cikk, amit idekapcsolódóan találtam, elég bíztatónak tűnt:

www.velvet.hu/blogok/tejbenvajban/2008/04/25/csokis_a_szad/
www.velvet.hu/blogok/tejbenvajban/2008/04/19/sherry_es_borjuver
www.deluxe.hu/cikk/20080416/andaluz_borvacsora_az_artesano_etteremben_kisko_garcia_mesterszakacs_fozot/

Az Ó utca közepén járunk (24-26.)- a hely az Oktogontól és a Bazilikától is nagyjából egyforma távolságra helyezkedik el. Parkolni lehet az utcában, de kb. 100 méterre van egy egész parkolóház is. Már az utcán is ki van írva nagy betűkkel, hogy "Artesano", de itt még a nem tudatos céllal érkező látogató bármit hihet: például azt, hogy ez egy utazási iroda, jegyiroda, vagy valami más. Szerencsére nekem van azért némi helyzeti előnyöm. Kreol bőrű pincér fogad (lehet, hogy spanyol?), aki készségesen az asztalhoz kísér. Közben szemrevételezem a helyet. Konstatálom, hogy ízléses, elegáns, modern. Van egy előtér, ahol bárpultokon lehet ücsörögni és szép pincérnőket bámulni, felettünk nagydarab plazmatévé, nem kicsi, térhatású A-R-T-E-S-A-N-O betűkkel osztva meg a szomszédságot. A falakon spanyolos motívumok, feliratok mindenfelé: a fekete, a barna és a fehér színek kombinálásával. Az asztalokon élő kövirózsa a díszítés - na ilyet sem láttam még sehol.

Tapast kérünk bemelegítésnek, mert nem kezdődhet egyetlen spanyol vacsora sem enélkül. A kenyér friss és van tartása, rajta pedig az olivaolajjal és fokhagymával összekevert "hab" helyezkedik el, amit friss paradicsomok forrázásával értek el. (Azt hiszem.). Érdekes húzás az ételen szinte "büszke kardként" átnyúló japán-reke csík, az étel spanyolosságát pedig egy borban érlelt spanyol sajtféle, és olivaolajban pihenő petrezselyem és koriander keveréke hangsúlyozza. És hogy végképp ne kapjunk egy gramm levegőt sem, a tapas mellé három pötty is jár a tányérra, ami nem más, mint valamiféle balzsmecet, amit azt hiszem mézzel, vagy cukorral forraltak vissza. Akárhogy is van: pazar a kezdés.

Eztán jön a hideg libamáj terrine szőlővel, gombával és lomóval. Utóbbiról sajnos halvány fogalmunk sincs, hogy micsoda, gondoljuk: úgy is kiderül majd. Na, ez az étel sem az egyszerűségéről híresen fog majd a gyomromba bavonulni: a karajba elhelyezett nemes libamáj pástétom, amibe még szőlőszemeket és shitake gombát is tömködtek - köpcös kis téglatestekként támasztják az amúgy már már rogyadozó rucola-madársaláta "zöld tornyot", ami csak azért sem fog összedőlni, mert a másik oldalról meg két tapa teszi ugyanezt. A zöld torony édes epreket rejt, és hogy n görbüljön a szánk a libamákpástétom enyhén keserű ízétől az eperrel összefőzött balzsamecet gondoskodik, amivel meglocsolták az ételkülönlegességet. Határoottan olyan érzésünk van, mintha valamiféle erdei gyümölcsbe harapnánk bele a kóstolásakor. Az olivaolajban levitáló petrezselyem-koriander keverék itt is szerepet kap az építmény oldalán.

E zután jött a főétel, a cordobai borjúszűz narancskaramellel, fokhagymaszósszal és sült édesburgonyával. A két borjúhús, mint két mini farönk helyezkedett el a tányér közpén, tetejükön fenyőmagok pihentek. A húsok omlósak, puhák voltak, és egyáltalán nem túlsütöttek. A hús tetején egy újhagyma feküdt keresztbe, amin volt még egy kis karamellizált bevonat is. Na ilyet is ritkán lát az ember! A hús alatt helyezkedett el a narancskaramell és az édesburgonya, aminek így együtt nagyjából olyan íze volt, mint egy teában párolt sütőtöknek. Ha keresztre feszítenek is – de kitartok emellett az állítás mellett. Hogy a helyzet még bonyolultabb legyen, a tálon volt még kaliforniai paprika, grillezett cukkini, a már megszokott oliva/petrezselyem/koriander trió és egy balzsamacet is, amit ezúttal eperrel „forraltak vissza”. Az édeskés ízek mellett már-már lórúgás-erősségűnek mutatkozott az ígért fokhagymaszósz, amely úgy készült, hogy rengeteg fokhagymát konfitáltak a sütőben burgonyával és mézzel együtt, majd összesűrítették tejszínnel.

A végére már szinte semmi kapacitásunk nem maradt, ráadásul nem mellékesen elkezdtünk Sherry-zni, ami ummár mámorító-alkoholos érzéseket indított el bennünk. A kegyelemdöfést egy csoki Brownie, illetve a Kisko Garcia andalúz mester ittragadt desszert-receptje adta meg, ami nem volt más, mint mandulakrémben áztatott kenyér pisztáciafagylalttal... egyszóval - maga a mennyei tökély. A Brownie kívül ropogós, belül folyós, míg a mandulakenyér mindenhol puha, nedves, kenyérszerű tökéletesség volt. Mindkét ételbe bekéredzkedett egy-egy füge, meg egy-egy ostyaszerű, sós lap is, gondolom azért, hogy a túlzásba vitt, émelyítő édességet némileg kompenzálja.

Emellett persze érdemes megemlítenünk azt is, hogy mindez egyáltalán nem horroráron ment. A tapas-tálat mi ajándékba kaptuk, az előételeket 1000-1300 Ft környékén mérték, míg a főételek 1800-3200 Ft -ba kerültek. A desszert is az 1000-1400 Ft-os kategórában volt. Cakkumpakk 10,000 Ft körül hagytunk ott, ráadásul egy-egy pohár bort és vizet is beleszámítva. Ezúttal teljesen meg voltunk elégedve: próbáltunk hibákat találni, de csak elvétve, aprókat sikerült...

Gratuláció!

Az írás eredetije az Étteremkitika - Anton Ego megmondja blogon jelent meg. (www.etteremkritika.blog.hu)

Anton Ego még nem pontozta a tételt.