tarkamacska | 2008.05.25 22:00 | hasznosság: hasznos (75%)

A Santini nyelve kultúrtörténeti krimi. Szerzőjét az igényes krimi megalkotása vezérelte. Ehhez minden kelléket felvonultat, történelmi, művészettörténeti utalások, százféleképp értelmezhető szimbólumok, több rejtélyes gyilkosság, sok vér és egy kis szerelem.

Urban alapos kutatást végzett, sokat megtudhatunk a 18. században élt, barokk stílusban alkotó építész Santiniről, Prágáról, a vidéki és a fővárosi egyházi építészetről. A kimerítő leírások időnként olyanok, mintha szó szerint ollózták volna ki egy művészettörténeti könyvből, ráadásul, ha funkciójuk nem is, de mennyiségük mindenképp kérdéses. Néha olyan érzése van az embernek, hogy ahol megbicsaklik a történet, jól jön egy kis építészet.

A filozófiai hátteret Nepomuki Szent János megjelenése biztosítja, akit a szerző csak kedélyesen Jánoskának hív (nem derül ki, mi vezette erre). Megjelenik Nepomuki János nyelve is, mely a legenda szerint érintetlenül, rózsaszínen került elő a szent csontvázából. Lerágott csont, hogy a regény is játék a nyelvvel, Urban mégis megpróbálkozik vele. A főszereplő azt a mondatot keresi, mellyel mindent el lehet adni (bár tervéről maga is elismeri, hogy baromság), régi szövegeket silabizál, titkosírást fejt meg, a gyilkos nyelvét boncolgatja.

A szerelmi szál kissé kidolgozatlan. Bár a szerző becsületesen elmeséli nekünk Martin első házasságának felbomlását amiatt, hogy beleszeret felesége húgába, mégsem elég meggyőző a főhős kettős vonzódása Viktorie-hoz és Terezához, majd boldog triójuk a regény epilógusában.

Jól megtanult írói technikák, bravúrok alkotják a regényt, igényes és sokféle az írói nyelv, van benne borzongás, szerelem és filozófia, vagyis minden hozzávaló megvan ahhoz, hogy jó legyen a sütemény, mégis hiányzik valami. Dicséretes, hogy nem hiányzik a szerzőből az irónia, sőt az önirónia sem. A klisék játékos csattogtatása mégis bosszantó kissé, Urbannak ez a regénye is marad, ami A katedrális árnya volt: határeset.

tarkamacska 7 pontot adott a tételre.