Belizár | 2009.09.15 20:53 | hasznosság: hasznos (100%)

Egy végtelen középkori szappanopera

Alapvetően a hátam borsódzik a bestseller szó hallatán, és főleg a Dan Brown, Michael Crichton és J.K. Rowling-féle divatteremtő szörnyűségek rémlenek fel előttem. Ken Follett azonban kimagaslik a ponyvaszerzők seregéből, a művei izgalmasak, jól megírtak, egyenesen a blikkfangos „letehetetlen” jelzőt bitorolják. De, és ez a fenti példákkal összehasonlítva feltétetlen erény, nem akar többet ennél, nem gyárt hamis vagy éppen hamisított ideákat, nem szolgál erőltetett prédikációkkal. A történetei kellően szövevényesek, a hősök hősök, a rosszak éppen annyira rosszak, amennyi kell a bonyodalmakhoz, a közeg mindig hiteles, legyen az az afganisztáni háború, vagy éppen egy középkori angol kisváros. Az ember falja a lapokat, igaz, utána nem sok késztetést érez, hogy újraolvassa a regényeit, mint ahogy az a legnagyobb kedvenceimnél magától értetődő.

A tárgyalt mű sem jelent kivételt. Csak még szövevényesebb és elnyújtottabb, mint az eddigiek. De a nagy terjedelem ne tévesszen meg senkit, hamar kivégezhető a könyv, magam is pár nap alatt kiolvastam. A „szappanopera” jelzőt nem véletlenül választottam, hiszen mind a karakterek, mind a helyenként túlbonyolított, de ennek ellenére előre látható cselekmény egy végeláthatatlan latin-amerikai szappanoperát idéznek. A szereplők besorolása a lehető legegyszerűbb, a jók nagyon jók, a rosszak nagyon rosszak, jellemfejlődést nem várjon itt senki, és természetesen a méltó büntetését is elnyeri minden arra érdemes. A fejlettebb szappanoperákra hajaz viszont, hogy a negatív karakterek motivációi is feltárulnak, szemszögükből kissé más értelmet kapnak a cselszövéseik, és ha nem sajnálnánk annyira az áldozataikat, még meg is értenénk őket.

A megteremtett történelmi közeg is dicséretes, főleg az a szándék, hogy ne sablonszerű képet nyújtson hős lovagokkal, kapzsi polgárokkal és noname parasztokkal. Itt az utóbbiak az igazi hősők, a feudális rendszer páriái mutatják be erényeiket, amely révén végül is pár száz év múltán győzedelmeskedni fognak. Egyedüli problémám az, hogy bár környezet korhű, a karakterek nem. Egyáltalán nem „középkoriasan” gondolkodnak és viselkednek szereplők, olyan, mintha a modern kor embereit vitték volna vissza boldogulni a XIV. századba.

A műfaji etalont, Eco remekművét, A rózsa nevét messze nem übereli a regény, de ennek ellenére ajánlom, egy hétre így is biztosan le fogja kötni az olvasót.

Belizár 7 pontot adott a tételre.