Adam El-Hael | 2008.03.09 18:35 | hasznosság: átlagos (60%)

2008. március 6-9 között rendezték meg a 11. 360 º Lakástrend & design kiállítást Budapesten, a Műcsarnokban. Az elmúlt 11 év alatt nemzetközileg is elismertté vált mustra ebben az évben több helyszínre bontotta szét a megjelent kiállítók, tervezők munkáit, így a Műcsarnokon kívül a Gödör Klubban, „madeinhungary” vezényszóval a hazai formatervezők álmait nézhetjük meg, ülhetünk beléjük, vagy támaszkodhatunk rájuk, illetve a beszédes elnevezésű „trendhecc” akciósorozatban belvárosi kávézók adnak teret az alkotók kibontakozásának.

Talán épp e bontottság okán, a Műcsarnokbéli tárlat mélyen alulmúlta a várakozásokat. Biztos vagyok benne, hogy aki mindhárom – vagy több – helyszínre elzarándokol, s megismeri a teljes kínálatot, annak teljesebb és színesebb az élménye, de aki csak a főrendezvényt látogatta meg, bizony nemigen kapott többet annál, mintha fellapozott volna egy lakberendezési magazint.

Pedig az illusztris felvonulók nevei többet ígértek. Képviseltette magát a Goa, a Silcom, a Naphold Otthondesign, a Häntens, a Jensen Interior, s még sokan mások. Mégis, alapvetően az lehetett a benyomása a nézelődőnek, hogy minden tervező ugyanannak a barlangnak a fekete falát nézi, ahová csak olykor süt be egy-egy vakító fehér szín.

Anélkül írom soraimat, hogy bármely tervező, vagy gyártó érdekeit sérteni szeretném, sőt, oktalan reklámot sem szeretnék szolgáltatni senkinek, így az egyes élményekhez ezúttal nem fűznék neveket. Sok szükség talán nem is lesz rá – aki látta a kiállítást, ismeri a tervezőket, valószínűleg ráismer egy-egy darabra.

Kezdeném talán a legszembeszökőbb enteriőrök egyikével, a merev fekete, gyászos szürke és rideg fehér színek kizárólagos használatával összeállított hálószobával. Miközben közel sem mertem menni túlságosan a ravatalozói hálószobához, végig azon méláztam, vajon kinek jó, ha ebben a hálószobában tölti az éjszakáit. Jó alap a pengeosztásra azt hiszen néhány éjszaka ilyen körülmények között!

A mesterkéltség netovábbjaiba is volt alkalmam belenézni, ahol még az illatok is a távoli kelet sokak számára ismeretlen, s ezáltal könnyen elhihető világát idézték, a zsúfoltság gyilkos volt, s a felállított reflektorokról a mai napig nem sikerült eldöntenem, vajon a kiállított tárgyak, a berendezett szoba részét képezték-e, vagy egy tévéstáb dolgozott valamelyik eldugott sarokban, s hozzájuk tartozott. Az ajtó két oldalán álló, alabárdos jellegű hostess hölgyek merev és elutasító munkaundorától megriadva erre a kérdésemre már választ sem fogok kapni soha.

Hogy jót is szóljak: fantáziadús, kényelmes, magától értetődő, emberléptékű volt az a fonott körpad, hozzá tartozó asztallal, ami mellett a látogatók többsége biztosan megállt, ráült, sőt, kedélyesen elbeszélgetett. Ugyanilyen kellemes élményt nyújtott a szintén vesszőfonatú, hatalmas bölcsőre emlékeztető franciaágy is, mely megnyugvást sugárzott, s nem utolsó sorban: emberi használatra alkalmasnak minősíttetett.

Ez utóbbi kitétel sem mondható el minden alkotásról. Sőt! Mintha a tervezők egyszerűen alárendelték volna a múlékony és meglehetősen szubjektív esztétikumot annak az alapvető ténynek, hogy a bútorok emberi használatra készülnek, s fő céljuk: életünk megkönnyítése. Hihetetlennek tűnt, de mégiscsak láttam márványból készült „pihenőszéket”, s ezt még komolyan is gondolta a tervezője. Sajnos, azzal sem tudott meggyőzni a tervező a szándékáról, hogy a márvány fűthető volt, s még inkább lelombozott, hogy a márványborzadály mellé rendelt hölgy magyarul feltett kérdéseimre kizárólag angol nyelven volt képes válaszolni. Valódi Corbusier pihenőszéket, sőt, teljes összeállításban Corbusier terméket azonban, valami okból, nem láthattunk ebben az évben.

De volt még azért értékes tárgy bőven: fekete muránió csillár (hová lettek a muránió üvegek színei?), kristálycsillárnak álcázott deltoidhalmaz, akkorák, mint a tenyerem, kényelmetlen ülőalkalmatosságok, műbőr kutya (puffnak, csak én nem jöttem rá, mire való a dakszli), ezerágú fényképtartó állvány, vízszintes panelekből összeállított famandala, csillogás, meg fényjáték, szóval, ami csak kell, hogy a design szó kaphasson magának valami kis értelmet. S tulipánok. Minden felé tulipánok. Másfél centi átmérőjű, 50-60 centiméter hosszú fa hengerek, melyeket a szemfüles tervező szorosan egymás mellé tett, s azt mondta rájuk: mától szék vagy. Egymásnak tolt, tetszőlegesen variálható szivacsok, épp úgy, mint a régi úttörőtáborokban – kettőt összetoltunk, kész volt az ágy, ha állítva raktuk, akkor ülni lehetett rájuk -, hiába, a divat itt is ismétli csak önmagát.

Futurisztikus konyhák, a legmodernebb technika, s bár meg kell állapítsam, a kiállítás legszebb részét képezték, mégis valahogy használhatatlannak tűntek a gyakorló szakács számára.

A Műcsarnok kör alakú apszisában négy különféle enteriőrt láthattunk, négy jellemző irányzat képviseletében. Eco, Pure, Classic, Urban stílusok e 14 méteres körben elrendezett tárlata találóan jelezte a kiállítás 360º-os jelzőjét, s egyben a legértékesebb része is volt. Valódi elegancia ötvözve kényelemmel, s ami a legmegkapóbb: színekkel. Kiemelve a Milora-t, akik bátran bántak a színekkel, mintha a kiállítás többi részén féltek volna az aranyszíntől, a pirostól, zöldtől, s egyéb színektől, árnyalatoktól – nos, itt nem féltek. Hozzáértéssel, szemnek jólesően vegyítették őket, élettelivé, vibrálóvá téve az egyes tereket. Hihetővé és hitelessé is egyben.

Látogatók azonban akadtak szép számmal. Többségük nem kis hazánk fia és leánya volt, de azt hiszem, hazai érdeklődőkre nem is igazán számítottak, tekintve a könyvesbolt idegen nyelvű könyveinek tömegét a magyar nyelvű kiadványokkal szemben. Szinte minden látogatóra jutott egy hostess is, ami ugyan növelte a zsúfoltságot, ám ha egy papírgyűjtésen szerettünk volna indulni, jó eséllyel vihettük volna haza a legtöbb összeszedett reklámanyaggal a pálmát. Volt, ki az ismert kókuszos édességet osztogatta, mások pezsgővel kínáltak, formatervezett üvegekből.

A kiállítás internetes oldalának jelmondata: „3 kiállítás, több helyszín, 1 belépőjegy”. Ennyit mindenképpen adott. S adott ötleteket is, meg persze elriasztó összeállításokat is – de utóbbiak láttán legalább abban biztosak lehetünk, mit nem akarunk látni az otthonunkban

Adam El-Hael 2 pontot adott a tételre.