Tudesky | 2009.11.30 22:49 | hasznosság: hasznos (100%)

Imádom a történelmi filmeket. Nagyon érdekesnek találom a keleti kultúrákat, köztük különösképpen a középkori Mongol Birodalmat. Ezt a kettőt kellőképpen megkapjuk, ebben a remek filmben, amit afféle kazakh-orosz-német-mongol koprodukció. A film ugyebár Temüdzsin (a későbbi Dzsingisz kán) életét mutatja be, egészen fiatal gyerekkorától, a mongolok urává válásáig, ahonnan is elindult a világbirodalom kiépítése felé. Gyönyörű helyszíneken, kitűnő díszletekkel érdekesen, és izgalmasan megfestve kapjuk magunk elé ezt a történetet. Még ha nem is teljesen történelem hű az alkotás, hiszen például nagykánná válásakor Temüdzsinnek már több fia is volt, míg a filmben csak egy, bár az írásosság hiánya miatt a történelmi adatok sem tekinthetők szentírásnak. Egyetlen érdekes hibát véltem felfedezni a filmben, hogy a záró csatajelenet előtt főhősünk elmondja, hogy milyen fantasztikus taktikát eszelt ki a sokkal jelentősebb haderővel rendelkező Jamuka legyőzésére, míg a csatában kiderül, hogy ez nem más, mint a villámlás. Nagyon bízhatott Temüdzsin az időjósaiban…Mindenesetre a film látványos, a korszak és a mongol kultúra szerelmeseinek kötelező darab, de mindenkinek ajánlom, aki egy igazán jó történelmi filmet akar látni.

Tudesky 9 pontot adott a tételre.

Belizár | 2009.02.08 20:12 | hasznosság: hasznos (100%)

Történelmi filmet nem könnyű csinálni. Mármint jót. És ahogy a trendeket nézzük, egyre nehezebb, még Hollywood is eljutott a nézhető történelmi eposzaitól (pl. Ben-Hur, Spartacus) a vállalhatatlanul pocsék jelenkori termésig (Nagy Sándor, Trója). Amíg a sztárgázsik viszik el a film költségvetésének legnagyobb részét, és állandó a kényszer valami modern gondolat becsempészésére a műbe, addig ne is várjunk az Óceán túlpartjáról jobbat. A megmentő most is az európai és ázsiai filmipar lehet (sajnos, közte a magyarra nem gondolhatok), amely meg is teszi a tőle telhetőt, mint azt a Mongol is mutatja. Mert jó film lett, gyönyörű képvilággal, és egyedi történetmeséléssel.

A sors iróniája, hogy a Dzsingisz kánra emlékező művet főként oroszok, kínaiak, kazahok jegyzik, akiknek ősei legtöbbet szenvedték a kis görbelábú birodalomépítő tehetségét. De megcsinálták, és hál’ istennek úgy, hogy nem kutyafejű, gyermekhúszabáló vademberekről szól a film. És lehet egyből helyre is tenni a mongolok kegyetlenségét: semmivel sem voltak rosszabbak a nyugatiaknál (ahogy a hunok, és mi, magyarok sem), csak legfeljebb hatékonyabbak. Emlékezzünk csak, mit csinált Szent Városának elfoglalásakor Európa elitje… Mi Nagy-nak tartjuk Sándort, de gondolom a perzsák inkább a kénköves ördögöt látták benne. Szóval, minden relatív.

A film nagy kérdése tehát – szerencsére - nem az, hogy hol és hogyan támadt fel a Sátán? Hanem az, hogy a sztyeppék világában miként teremtődött az az Ember, aki képes volt sarkából kifordítani a világot. A gyönyörű természeti képek a végtelen sztyeppéről, az ott élő gondolkodásának bemutatása alapvető fontosságú a megértéshez. Sok kritikus egyenesen unalmasnak írta le a művet, főként az egymás utáni, követhetetlen csetepatékat unták. Pedig éppen ebben van a lényeg, ahogy a végtelen törzsi torzsalkodásokból teremtődött egy olyan rend, amely utóbb magába szippantotta a fél világot.

Ahogy az lenni szokott ebben a műfajban, a történelmi hűséget nem vették teljesen szigorúan az alkotók, be is iktattak például kínai rabságot is Temüdzsin életébe, valószínűleg mongolok és a civilizáltabb külső környezet konfliktusát ábrázolandó került a momentum a filmbe. Egy-két helyen bicsaklott a forgatókönyv, ahogy némi lazasággal kötött össze szálakat. Utóbb olvastam, hogy más hibák is felmerültek, ami miatt leginkább a mongolok húzták fel magukat (azon kívül, hogy a főszerepeket nem mongolok alakították): a ruhák és fegyverek, valamint a táj eredeti - kazah volt. Lehet, nekünk a sztyeppe ugyanolyan sztyeppe, akár mongol, akár kazah, akárcsak a rajta nyargaló nomád lovasok, de gondolom mi sem örülnénk, ha honfoglalóinkat alakító statiszták horvát népviseletben pompáznának.

A főszereplő egyetlen hibája az, hogy japánként egyáltalán nem nézett ki mongolnak, európaira lefordítva ez olyan, mintha Árpádot egy olasz alakítaná. Ezen kívül tökéleteset játszik, még szótlansága is kifejező. Ugyancsak nem lehet alakításban gyenge pontot találni a többi szereplő esetében sem. A már említett gyönyörű képek mellett a csatajelenetek „modernek”, dinamikusak, és kellően látványosak, egy-két érdekes, máshol nem látott megoldással tarkítva, mint amikor a hullafáradt Temüdzsin bőrébe bújva osztjuk a halált.

Végezetül, a film további jelentős erénye, hogy nem fűződik férfiúi szerelem Temüdzsin és Jamukha között, a győztes csata után.

Belizár 9 pontot adott a tételre.