Belizár | 2008.02.24 14:42 | hasznosság: hasznos (100%)

Népek önrendelkezésének elve. Ez az egyik legelcsépeltebb és legkevesebb valós tartalommal bíró politikai terminus. A történelem csak arra taníthat minket, hogy egy nép vagy van olyan erős és ügyes, hogy önálló államiságot teremtsen magának, vagy elbukik és élheti beolvadásáig a kisebbségek sanyarú sorsát. Nagyot téved, aki a Magyar Királyság széthullását valami nagyhatalmi rosszindulat termékének tartja, az legfeljebb csak felgyorsította, és még sanyarúbbá tette a folyamatokat. Magyarország gyengének és rosszul taktikázónak bizonyult, talán jobb lett volna Kossuth apánkra hallgatni a rövid távú előnyökkel járó nagy kiegyezés helyett, amely révén egy ódon csontvázhoz kötöttük sorsunkat. Szívtunk, nagyot, úgy, ahogy most az akkori haszonélvezők, a szerbek szívnak.

Szerbia szintén elszúrta, a szocialista mázzal bevont, balkáni hegemóniára törekvő politikája hosszú évtizedeken keresztül tette a népet egyre nagyobb vesztessé. Gyermekkoromban láttam a déli tévékben az örömtáncot, amit a szerb hazafiak lejtettek a vajdasági és koszovói autonómia megszűnését ünnepelve az utcákon, tereken. Törekvésük visszájára sült el, a homályos eszméken alapuló, és a kulturális különbségeket figyelmen kívül hagyva összetákolt Jugoszlávia darabjaira hullott, a szerbek minden tagköztársaságban vesztesként élhették meg a változást, ráadásul a világ gyűlöletét is kiváltották, valljuk meg, - az erőszakos etnikai tisztogatásaik ismeretében - jogosan. Koszovó ügye azonban ennél is többet jelent. Szerbia bölcsőjének tartják, amelyhez örökjogot formálnak, annak ellenére, hogy a közel száz év minden törekvése ellenére, alig van szerb a tartományban. A történelmi jog azonban ugyanolyan üres frázis, mint az önrendelkezés elve, nem ok, hanem csak magyarázat. Egy nép vagy van olyan erős, hogy érvényesítse, vagy nem. És Szerbia az elvesztett háborúk és gazdasági visszaesés következtében most nem olyan erős és fajsúlyos, amilyen volt, az albánok pedig ezt rögvest kihasználták. Nagyon ügyesen lavíroztak, jutalmuk az, ami húsz éve még elképzelhetetlen volt, borult a határok sérthetetlenségének XX. század végi európai elve. A szerbek jóformán senki sem sajnálja, még hagyományos szövetségeseik sem, a tiltakozás hullámának forrása egészen más.
A riadalom oka: a precedens. Mert tele a világ hasonlóan egy tömbben élő, államképes kisebbséggel, mint az albán. Katalánok, baszkok, korzikaiak, tiroliak, székelyek és felvidéki magyarok, kurdok, tibetiek, csecsenek, és a sort végtelenségig lehetne folytatni. Mind harcolnak az önrendelkezés jegyében, és Koszovó példája megmutatja, hogy ami el akar szakadni, az egyszer el is fog. Ne csodálkozzunk, ha ez a precedens nem tetszik a spanyoloknak, kínaiaknak, oroszoknak, szlovákoknak és románoknak. Száz éve nekünk sem tetszett volna…

A 80-as évek végéig Jugoszlávia is egy mintaország volt, Magyarországhoz képest egyenesen „Nyugat”, ahová csodálkozni járhatunk át az áruházakba. A hajdan utcákon ünneplő szerbek belegondolnak-e abba, micsoda árat fizettek az akkori törekvéseikért? Nem csak a területeik, hanem a jólétük is oda. Nem lett volna-e jobb nyugton megülniük a valagukon, és békében fenntartaniuk a Balkán svájcát? A tanulság, hogy egy népnek joga van ostobán rövidlátónak lennie, a következményeket úgy is ő viseli.

Belizár 8 pontot adott a tételre.