Belizár | 2009.12.20 22:16 | hasznosság: hasznos (83.3%)

22

Ha valami fatális tévedés voltán olyan helyzetbe kerülnék, amelynek következményeként kötelező olvasmányt kellene kijelölnöm középiskolásoknak, akkor ez a regény lenne az. Nemcsak azért, mert a világirodalom egyik legjobban megírt regénye, vagy ritka élvezetes olvasmány, hanem azért is, mert olyan életbölcsességgel szolgál, amelynek oly nagy hiányát szenvedjük.

Abban a korszakomban került a kezembe a könyv először, mikor elkezdtem érdeklődni az amerikai háborús irodalom után. Éppen Meztelenek és holtak elolvasása után vágtam bele a Heller-regénybe. Nem bírtam túljutni az első fejezeten. Utóbb több ismerősömnél is kiderült, hogy hasonló volt a helyzet, amelynek magyarázata az a tömény abszurditás lehet, amely az elmét felkészületlenül érve heves ellenreakciókat válthat ki az olvasóból. Ennek köszönhető, hogy sokan nagyon utálják ezt a regényt, mások meg imádják, köztes állapot nincs. Második nekifutásra már rabjává váltam a 22-es csapdájának, olyannyira, hogy valahol az életfelfogásom része lett Yossarian menekülése. A regényt uraló, a kíméletlen, emberi hülyeségen és gyarlóságon alapuló abszurd rendszer a mindennapjaikban is tetten érhető, elég csak a bürokrácia, a hatalmi struktúrák eszementségére és életellenességére gondolnunk. Amelyben a lényegtelen dolgok képes sorsokat irányítani, életünket megkeseríteni. Ezen az őrületen csakis akkor tudunk felülemelkedni, ha átlátjuk és ki tudjuk röhögni, ahelyett, hogy komolyan vennénk.

Bár több Heller regényt olvastam, és nem tartom rossz írónak, a 22-es csapdája egyértelműen a "megismételhetetlen" főműve. Ritkán találkozik az ember ennyire jól megírt regénnyel, ahogy kikerekednek a sztorik, ahogy a szatíra és a tragédia váltják egymást. Ez az a könyv, amit egyszerűen nem lehet filmre vinni (volt rá próbálkozás, amelyet messze elkerülök, nehogy káros hatással legyen az olvasási élményre).

Belizár 10 pontot adott a tételre.