Marrakech | 2008.04.30 15:56 | hasznosság: hasznos (66.7%)

Amikor legutoljára jártam az akkor még valóban madártelelőként üzemelő, valamint a Természet Ékszerei kiállításnak otthont adó épületben, nem is annyira a bemutatott állatokat figyeltem, hanem magát az épületet, mely az akkori budapesti állatkerti külcsínhez képest igencsak lerobbant állapotban volt: omladozó vakolat, szűk röpdék, sötétség jellemezték a házat. Ezért aztán megörültem, amikor hallottam, hogy átalakítják, annak pedig különösen, hogy Délkelet-Ázsia élővilágát mutatják majd be. Aztán a ház elkészült, én pedig felkerekedtem, hogy megtekintsem (azóta pedig már újra megtettem ezt).

Előzetes várakozásaimat azonban sajnos alulmúlta a Xantus János Ház. Először is a névadás: kicsit furcsának találom, hogy 140 évvel az állatkert megnyitása után jutott csak eszükbe a pesti állatkertészeknek, hogy az alapító-igazgatóról állatházat (vagy bármilyen létesítményt) nevezzenek el a kertben. Ugyanakkor Xantus János nevéről nekem elsőként sokkal inkább Észak-Amerika jut az eszembe, merthogy – habár tény, hogy Xantus két évet eltöltött Délkelet-Ázsiában is, ahol vitathatatlanul komoly természetrajzi munkát végzett – életéből több mint egy évtizedet töltött az Újvilágban. És ugye a legenda szerint Karl May is róla mintázta a vadnyugati regényeiben szereplő Old Shatterhandet is.

De térjünk is rá inkább magára az állatházra. Sivár, hófehérre festett falak mindenfelé... Ezt próbálja a növényzet és a bambusz-dekoráció takarni, több-kevesebb sikerrel. A növényzet talán néhány év múlva bujább lesz, és valóban a délkelet-ázsiai dzsungelek hangulatát idézi majd. Nagyméretű információs táblák rendben vannak.
A terráriumokban különféle ízeltlábúak, kígyók és mókuscickányok kapnak otthont. A mókuscickányok tartását én semmiképpen sem egy terráriumban képzelem el. A csúszómászók közül egyedül a borneói folyamiteknősök érdemelnek említést, melyeket azonban kis kitérővel lehet csak megtekinteni medencéjükben. Madarak: tágas szabadröpdékben, ahol a látogatók a madarak között sétálhatnak. Ez egy élmény, különösen a szivárványos lórik csapata között, melyek kézzel nevelt madarak, így ragaszkodnak a felegyenesedve járó kétlábúakhoz, akiknek nagy örömet okoznak azzal, hogy egy-egy példány néha a vállukra, fejükre száll, és érdeklődve vizsgálgat hajat, hajcsatot, fülbevalót és mindent, amit elér. A bali seregélyek igazán ritka, kritikusan veszélyeztetett madarak, a koronásgalambok pedig nagyméretű, látványos madarak. A többiek azonban igazából csak úgy vannak, hogy ne legyenek üresek a röpdék. A ház végében mókusok és jávai langurok. A király- és platánmókusok izgágaságuk és kíváncsiságuk miatt igazán látványosak; a jávai langurok pedig egyszerűen csak gyönyörűek, ugyanakkor férőhelyük nem biztos, hogy majomtartásra a legideálisabb... De ezen a területen (ahol a koronásgalambok, a mókusok és a langurok élnek) kicsit érthetetlennek tartom az állatok férőhelyének alámélyítését a látogatói úthoz képest, valamint az utat övező üvegfalat is (utóbbit a languroknál természetesen nem). Talpunk alatt, üvegtábla alatt kis kiállítás is készült, melyről azonban nem sikerült egyértelműen eldöntenem, hogy régészeti feltárást, vagy egy expedíciós tábort kívánna bemutatni.

Összességében tehát nem volt rám olyan nagy hatással a Xantus János Ház, mint ahogy szerettem volna. Bár nekem személy szerint a mókuscickányok nagy kedvenceim, és a langurok is igazán tetszenek, így nekem már miattuk is megéri hosszabb időt eltölteni a házban, de a látogatók többségének számára nincsenek olyan fajok, melyek hosszasabban leköthetnék az érdeklődését. Például a közelmúltban érkezett "sárkány" (ill. nevezzük inkább nevén: komodói varánusz) már tényleg egy olyan faj lenne, amely beleillene a ház koncepciójába, és akkor tényleg lenne egy olyan faj is a házban, amely miatt mindenkinek érdemes lenne bemenni.

Marrakech 5 pontot adott a tételre.