Otto Katz tábori lelkész | 2008.01.21 12:01 | hasznosság: átlagos (50%)

Már Puskin megmondta, hogy Oroszország tartózkodása Európában földrajzi tévedés. Valóban, az európai ember számára ugyanolyan ismeretlen és félelmetes ez a vidék, mint a legbrutálabb amazóniai őserdő.

A híradókban Putyinon kívül nem sok mindent mutogatnak, Gereben Ágnes elemzéseit vagy elcsípjük vagy nem, úgyhogy csak sejteni lehet, hogy milyen világ van ott: hogyan rugdossák egymás, meg a nép farát a nagykutyák, hogyan készül kihalni a populáció a permanens vodka- és tisztítószer-abúzus, meg az antibiotikum-rezisztens TBC-törzsek tobzódása következtében. Eddig jobbára a kortárs orosz szépirodalomból szereztem az információimat erről a közegről, most viszont kezembe került egy teljesen más műfajú könyv: Valerij Panyuskin dokumentumregénye.

A szerző arra a feladatra vállalkozott, hogy megrajzolja Mihail Hodorkovszkij pályáját, aki nemrégiben Putyin elnök kedélyes rábeszélésére az olajmágnási szakmát a főállású helyhez kötöttség kevésbé előkelő hivatására cserélte. Panyuskinnak ugyanilyen rangú célkitűzése volt az is, hogy alapos betekintést nyújtson az elmúlt húsz év alatt Oroszországban uralkodó belpolitikai és gazdasági viszonyokba, de fogalmazhatunk úgy is, hogy a káoszba, amely, köszönhetően a nép bambaságának, egészen jól kézben tartható.

Panyuskin maradéktalanul eléri mindkét célját, s teszi ezt biztos kézzel, finom iróniával, jó szerkesztéssel. Továbbá anélkül, hogy beszarna az erőlködéstől, hogy irtózatosan izgalmas és szenzációs könyvet tegyen le az asztalra. Jó példa a magyar olvasóközönség számára, hogy másként is mívelhető ez a műfaj, mint ahogy azt az ország balfaszabbik fele által piedesztálra emelt nambervan dokumentumkönyv-csinálónk, a Trutykó teszi.

Panyuskin könyvének valóságtartalmát természetesen nem tudom ellenőrizni, de a tálalás nagyon tárgyilagos, távolságtartó, és ez mindenképpen szimpatikus. Persze az is igaz, hogy Hodorkovszkij élete nem is ad lehetőséget a zaftos sztorikban való tocsogásra, hiszen az mentes volt a botrányoktól. Sőt, azt lehet mondani, hogy szinte aszketikus életvitelt folytatott, a munkán kívül nem sok minden érdekelte. Elképesztő hatékonysággal varázsolt mindent prosperáló vállalkozássá, amibe csak belevágott, még olajkútra is kiment melózni, hogy jobban értse a dörgést.

Prímán kiviláglik a könyvből, hogy a szédületes karrierhez a rendkívüli üzleti érzék önmagában nem lett volna elég, kellett hozzá a SZU széthullását követően megjelenő rengeteg joghézag, a régi kapcsolatok (H. komszomolista volt), politikai hátszél (a Jukoszhoz például azért juthatott hozzá, mert finanszírozta Jelcin újraválasztási kampányát), és sem törvényesnek, sem etikusnak nem nevezhető húzások. Summa summárum: Hodorkovszkij a zavarosban halászás feketeöves mestere volt: az egyik legnagyobb csibész egy olyan világban, ahol mindenki csibész. De hát mindenkinél van nagyobb meg erősebb, Hodorkovszkijjal sem volt ez másképpen.

Panyuskin ügyesen elegyíti különböző stílusú részeket: saját levelei Hodorkovszkijnak, Hodorkovszkij levelei, beszélgetések a milliárdos feleségével és politikusokkal, leírások a meghatározó politikai és gazdasági eseményekről váltogatják egymást. Panyuskin nem akar mindent megmagyarázni, ami egyrészt jó, mert nem lesz tőle fárasztóan terjengős a könyv, másrészt néha bizony elvesztettem a fonalat, hogy ki kinek nyalt és ki kit fúrt a modernkori bizantinizmusnak ebben az irdatlan fellegvárában. Nagyon tetszett, hogy a szerző nem játssza a szuper-jólértesült újságírót, hanem sokszor bizony széttárja a kezét: basszátok meg, fogalmam sincs, hogy mi történt.

Panyuskin dokumentumregénye remek könyv egy érdekes emberről, aki kurva magasra kapaszkodott, és kurva nagyot zakózott, egyúttal hiánypótló fortacska egy terra incognitára, amibe csak ritkán áll módunkban bekukucskálni.

Otto Katz tábori lelkész 8 pontot adott a tételre.