Belizár | 2008.01.06 18:03 | hasznosság: átlagos (50%)

Hihetetlen, hogy az a szaros kis 64 Kbyte mi mindent elbírt… Ha viszonyítjuk a mai csúcsmodern erőgépekre írt játékok teljesítményével, csak nőhet a tiszteletünk a 80-as és 90-es évek kommodoros aranykorát illetően. Akkor még más volt a játékírás, egyedülállóan jó ötletek születtek, szemben a ma ipari termelésével, talán filmezés első 2-3 évtizedének kísérleti aranykorának és a jelenkor hollywoodi dömpingjével összehasonlítása lehet hozzá mérhető. Mivel a technika még nem állt olyan fokon, mint most, az embereknek bele kellett képzelniük valami szuperhőst a tévén ugrándozó pixelhalmazba, és ezt csak a hangulat megteremtésével érhették el a néhány főből, sokszor lelkes amatőrökből álló programozói csapatok. Ezen hangulat megteremtésének legjobb példája a Last Ninja sorozat, amelytől – emlékszem az első találkozásra – leesett az állam, és hetekre varázsolódtam el totálisan. Nagyszerűen kitalált történet, harciasság, némi misztika, csodálatos grafika, talányok, megfelelő nehézség – és a számítógépes játékok történetének egyik legjobb zenei anyaga. Ahogy nézem ezt a végigjátszást, magamban már mondom is, „most itt kell felvenni a pálinkásüveget, és itt kell meggyújtani, gyorsan az alligátorra dobni, na futás, következő pálya!”

Érdekes, hogy mennyire ódzkodnak a játékfejlesztők a C-64-es remekművel feldolgozásától, talán csak a Defender of the Crown-t érte ez a megtiszteltetés. Megértem, hiszen hatalmas kihívás lenne visszaadni azok ötletességét és hangulatát. A Last Ninja sorozat így valószínűleg továbbra is a Szent Commodore emlékét fogja őrizni szívünkben. Áldassék az emléke, béke poraira!

Belizár 10 pontot adott a tételre.