Belizár | 2007.11.22 20:01 | hasznosság: hasznos (75%)

Rambo valóságos népmesei hős lett a világ minden másokat elnyomó népének lelkében. Ő az aki megmutassa, hogy milyen egy ilyen harcos nép igazán tökös legénye, aki úgy keresztülvágja a gonoszokat, mint pisi a hóembert. A török Rambó azonban még az amcsin is túltesz. Neki RPG-7-nél kisebb fegyvert fogni már szégyen, mozgása akár egy 8 hónapos terhes nindzsáé (persze, ez is az ellenség megzavarására szolgál), és ráadásul sokkal érzelemdúsabb pofaberendezéssel gyilkolász. Az akciók frenetikusak, különösen a rakétavetős taktika kidolgozása érdemelne örökös Oszkárt. Úgy látszik a törökök felfedezték a recycling rakétát, amely, amint kipukkant a rakétavetőből és lerombolta azt, amit hanyagul megcélzott kezelője a hóna alól, máris újra lehet tölteni. Rambo bátyánknak nem kell mást csinálnia, csak rohangálnia föl és alá, hogy megkeresse a kilőtt rakétáját, és újra tüzeljen.
Rambo mellé egy nagy hős hiányzik, Chuck Norris, a lóképű szakállas köríves rugó török megfelelője. Együtt teremthetnék rendre a rakoncátlankodó kurdokat, hogy mindörökre elfelejtsenek törököt fogni!

Belizár 9 pontot adott a tételre.

Otto Katz tábori lelkész | 2007.11.13 14:50 | hasznosság: hasznos (75%)

A nyolcvanas években, amikor egy sor, a nyugati világ mainstream kultúrájának vérkeringésébe becsatlakozni kívánó ország egy bazári majom buzgalmával utánzott le mindent, amit a világ civilizáltnak nevezett feléből származó videokazettákon látott, felettébb fura produkciók születtek. Mivel akkortájt még az információ egy másnapos lajhárral futott versenyt, és csak oda futott, ahová engedték, a botcsinálta rendezők, forgatókönyvírók és színészek úgy és akkor törték kerékbe a nyolcadik művészetet, ahogy és amikor csak kedvük tartotta. Mivel nem béklyózta őket a világméretű közröhej lehetőségének preventív ereje, büntetlenül igénytelenkedhettek; lophattak ötletet, filmzenét, mindent megtehettek, és meg is tettek, épp csak rá nem szartak a mozivászonra.

A jó világnak azonban vége, hiszen a YouTube jóvoltából immáron a legegzotikusabb népek legegzotikusabb filmes alkotásaival is megismerkedhetünk. A webkettes közösség csápjai mindenhová elérnek, tévedhetetlenül kutatják fel, és teszik kollektív tulajdonná a legrejtettebb, a legjobban őrzött kincseket is. Az egyik legnagyobb aranybánya (vagy ha úgy tetszik a filmtörténet legelvetemültebb rémtetteinek egyik fő helyszíne) nyilvánvalóan Törökország; egyre-másra kerülnek innét felszínre a minden képzeletet felülmúló alkotások, amelyek iskolapéldái annak, hogy mi lesz abból, ha a hitványat, a szemetet pénz, tehetség és fantázia nélkül leutánozzák.

Az akció műfajban nálam eddig a fent látható Korkusuz viszi el a pálmát. Hosszasan ecsetelhetném a film minden másodpercéből áradó orbitális dilettantizmust, hiszen ennyire balfasz akciójeleneteket még soha nem láttam. Vinnyogva röhögtem, ahogy a detonációk után a légnyomástól bukfencet hánynak a gonoszok, és leszakadt a rekeszizmom a nyerítéstől a végtelen rafinériával kiagyalt közelharc-koreográfiák láttán. De a legjobban az tetszett, hogy a főhős fegyvere olyan enerváltan köpi ki a lövedéket, hogy puszta kézzel háromszor messzebbre lehetne hajítani, meg az, hogy a faszi olyan ártatlan képpel veszi elő a semmiből a páncélökölhöz a baszott nagy ammókat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. Korkusuz – eszem, faszom megáll. Köszönjük JuCsúb, köszönjük.

Otto Katz tábori lelkész 9 pontot adott a tételre.