Belizár | 2007.10.27 18:58 | hasznosság: hasznos (66.7%)

A Metallica azon kevés együttes közé tartozik, amelyet még egy bekezdésnyi rocktörténelmi összefoglalásból sem lehet kihagyni. Amit a nyolcvanas években műveltek az akkor még huszonéves srácok, azt nem lehet mással, mint egy csillagos tízessel értékelni. Elszakadva a már röhejessé váló külsőségektől, amely már vállalhatatlanul tette nevetségessé az akkori idők menő rockbandáit, tisztán a zenére koncentrálva készítettek töményen jó albumokat, addig sokaknak elképzelhetetlennek tűnő komplexitással, sebességgel és agresszivitással. Nekem a Masters és a Justice áll holtversenyen az első helyen, de az igazi sikert számukra a „Fekete album” hozta meg. Utána következett egy érthetetlennek ítélt váltás, amely sokak számára egyértelmű bizonyítékul szolgál arra, hogy a siker még a legnagyobbakat is képes meghülyíteni. Ezek után divat lett a Metallicát fikázni, bár azt is meg kell vallani, a váltást a dollármilliók igazolták, és a nem metálosok körében is elfogadottá tette a bandát.

Azonban a fikázás nem volt alaptalan. Nem azért, mert olyan bűnrosszak lettek volna az új loados albumaik és egyéb kísérleteik, hanem mert saját magukhoz, a múltban készült remekműveikhez képest adták jóval alább. Amit egy új, még saját útját kereső zenekartól még pozitívan fogadtak volna, az tőlük már gázos volt. A St. Anger album számomra egy visszatérési kísérlet a kezdetekhez, amely azonban továbbra is csak egy korrekt anyag, de meg sem közelíti például a Justice for All-t. Így negyven fölött nem is lehet már nagy, forradalmi csodára számítani, persze leírni sem szabad őket, hiszen profi zenészek.

Metallica első korszakára 10-esnél kisebbet képtelenség adni, de a loados korszak 7-nél többet nem érdemel. Az átlag 8,5-ot azért felfelé kerekítettem, egy ilyen mérföldkő bandát mégiscsak gáz lenne 9-nél rosszabbra értékelni…

Belizár 9 pontot adott a tételre.