tarkamacska | 2007.10.25 21:39 | hasznosság: hasznos (66.7%)

Kanehara könyve húsbavágó történet a szó szoros értelmében. A hősnő nyelvpirszinget lövet be magának, célja a kígyónyelv, a kettéhasított nyelv. Kanehara nyelve egyszerű és kíméletlen. A magát nem egészen szokványos plázacicacának nevező hősnő, Lui - fiatalsága ellenére (vagy épp azért) - finomkodás nélkül és egészen minimalista módon meséli el szexuális élményeit. Szinte érzelmek nélkül él, s hogy mégis érezze az életet saját fájdalomköszöbét próbálgatja. „Csak olyankor vagyok tudatában az életemnek, amikor fájdalmat érzek.” A lehető legdurvább pirszing és a tetoválás átmenetileg értelmet ad életének. Lui egzisztencialista módon, kívülről figyeli, mi is történik vele, egyszerre van kint és bent. Önkéntes „testformázása” már-már az öncsonkítással rokon. Sodródik csupán és szemmel láthatóan nincs számára kiút. Életérzése egy egész generáció, a pop generáció életérzésének tükre. A pirszingek és a hátára készülő hatalmas tetoválás beavatási szertartásokként működnek, Lui egyre közelebbinek érzi magát a punkhoz, akinek a hatására mindez történik. A folyamat azonban megtorpan, amikor a punk eltűnik, majd pár nap múlva előkerül szadista módon megkínzott és megerőszakolt holtteste. Annak ellenére, hogy hónapokig együtt éltek, kiderül, hogy szinte semmit nem tudtak egymásról, még a másik pontos nevét sem. (Lui saját maga által választott neve egyébként a Luis Vuitton márkából ered, mely a japánok nagy kedvence.) A lány szinte halálra éhezteti magát, miközben hagyja, hogy életére rátegye kezét szadista hajlamú tetoválója. Nincs lezárás és nincs feltámadás, Lui él tovább.

A könyv szinte magába szippantott, de nem tudnám még egyszer elolvasni. Kanehara nyelve és durva története szinte megbűvölt, igazi kígyónyelv. Az írónő tizenkilenc évesen írta regényét, hatalmas sikert aratott, regényéért megkapta az Akutagava-díjat, mely Japán legjelentősebb irodalmi díja. Az olvasók körében is osztatlan a siker, Japánban több mint egymillió példány fogyott belőle. A magyar fordítás a japán eredetiből készült, ezért külön dícséretet érdemel a kiadó (és a fordító). Megrovást érdemel viszont a Magvető azért, hogy a könyv hátulján lévő ismertetőnek nem sok köze van se a történethez, se annak mondanivalójához. Ez sajnos elég gyakori jelenség, de szomorúnak tartom, hogy még egy ilyen neves kiadónál is előfordul.


tarkamacska 8 pontot adott a tételre.