joszif | 2009.11.30 23:03 | hasznosság: hasznos (80%)

Én ugyan a könyvet, magát még nem olvastam, de a jelenséggel már találkoztam, és nem csak irodai szinten. Nektek is ismerõs Béla bá, aki olyan mesteri szinten tudja egész nap támasztani a lapátot, hogy az egyszer sem dûlt el. Sõt, még az egy órás ebédidõben is gondosan oda támasztja a falhoz. Ha jön a fõnök, azonnal kézre álljon. A látszat munka sajnos egész hazánkban dívik. Csak míg a kommunizmusban inkább a Béla bák támasztották a lapátot, most, ez egészen felgyûrûzött a parlamentig. Az a baj, hogy nagyon sok közbülsõ pénzleszívó egység van a lapát és a jogar között! Sajnos megint csak a becsületes emberek szívják meg. Ugyanis a munkának haladni kell, nincs megállás, Márpedig ha a társadalom egyik fele nem dolgozik, természetesen a másik felének kétszer annyit kell brútyélnija, és még sem lesz nagyobb a becsülete, mert amíg dolgozik, nincs ideje nyalni a fõnöknek. De fel a fejjel csóró melósok ezt majd elvégzik helyettetek a nyalisok, hisz nekik is csinálni kell valamit, nem de? Csak ezekkel az a baj, hogy közben folyton téged mószerolnak. Nem elég hogy helyettük is te dolgozol, még jól el is áztatnak a fõnök elõtt. Errõl jut eszembe, ismeritek azt amikor a Fõnök hasában beszélgetnek a beosztottak. – Magát is keresztbe nyelte le a fõnök? Á dehogy is, húzza ki magát büszkén a másik. Én alulról küzdöttem fel magamat idáig!


joszif 10 pontot adott a tételre.

Otto Katz tábori lelkész | 2007.10.25 10:26 | hasznosság: hasznos (80%)

Hacsak nem abból áll a melónk, hogy a futószalag mellett uborkákat gyömöszölünk a dunsztos üvegbe, meg a visszereket hizlaljuk a virgácsainkon, előbb-utóbb nem kerülhetjük el a Maslow szükséglet-piramisa körül bugyborékoló, emberi erőforrás menedzsmentnek elkeresztelt bűzlő mocsárban való megmerítkezést. Rosszabb esetben a felsőoktatásban eltöltött évek legrosszabb pillanatait idéző tréningeken is meggyötörtetünk, a szerencsésebbek megússzák a szakirodalom futó átnyálazásával.

Az enyhén verejtékszagú, innen-onnan összelapátolt (ál)tudományág fő célkitűzése: képessé tenni a melóst arra, hogy az magából és másokból is a lehető legnagyobb teljesítményt tudja kifacsarni, úgy, hogy közben elhiszi, és másokkal is elhiteti, hogy ez tök jó dolog. A fogyasztói társadalmat rendszerint csak amiatt ostorozzák, hogy a javaknak a szükségleteken felüli szerzésére ösztönöz, pedig legalább ilyen fontos és legalább ilyen gusztustalan attribútuma a munka hatékonyságának növelést célzó praktikák túlburjánzása.

A munkáltatók és a tudományos háttér-team iparkodásának folyományaként az inkább inhumán menedzsment névre méltó diszciplina körébe tartozó tudásanyag irtózatos léptékben gyarapodik. Hovatovább oly terjedelmes, hogy mostanában azon töröm a fejem, indítok egy manufaktúrát, ahol könyvárudák számára fogok speckó konzolokat gyártani, amelyekkel az ide vonatkozó szakirodalom alatt rogyadozó polcokat lehet kitartásra bírni.

Üdítő színfolt ebben a gusztustalan dömpingben Corinne Maier könyve, ami nem hagyja sokáig kétségek között vergődni az olvasót, hogy a szerző miként viszonyul a (vállalati) munkához, hiszen ezzel a Guy Debord-idézettel indít: „Ne dolgozzatok soha!” A szituacionista filozófus szimpatikus jelmondata után következik a forradalmian új paradigma kifejtése, aminek veleje egy, a fenti, „dolgozz sokat”-summájú fejtegetésre adott válasz: MINEK?

Corinne Maier bátran ki meri mondani azt a nagy igazságot, ami a nyugati világban harsogó, de itt-ott már nálunk is felcsendülő céghimnuszok (rendelés itt: www.sixnace.hu/lap.html) ricsaja közepette kezd feledésbe merülni: a munka – kiváltképpen a vállalati és az értelmetlen munka – szükséges rossz, amit nem annak öröméért mívelnek az emberek. Hanem azért, hogy anya mehessen fodrászhoz, apának jusson sör, a kölköknek mákosguba és lolkabolka DVD, a verdának meg nafta. A szerzőnő álláspontja: szabotáld el a munkát szép óvatosan, dolgozz fele annyit, ne bosszantsd a munkatársaidat jelentéktelen dolgokkal, ne traktálj senkit azzal, hogy milyen fontos vagy, meg milyen hasznos a munkád. És jé, a cég ugyanúgy fog működni, vagy nem működni, mint korábban, a lóvédat ugyanúgy megkapod, csak éppen mindenki jobban fogja érezni magát.

Mindenkinek ajánlom ezt a könyvet, aki húzza az igát. Aki nem szeret dolgozni, és nem is dolgozik sokat, annak azért, hogy elégedetten hátradőlhessen, és kijelenthesse: na ugye, én megmondtam a frankót. Aki nem szeret dolgozni, és sokat dolgozik, annak azért, hogy legyen honnan erőt meríteni ahhoz, hogy szórja a homokot a gépezetbe. Aki pedig szeret dolgozni, és sokat dolgozik, annak azért, hogy elgondolkodjon, van-e annak értelme, annak, amit csinál? Megéri-e, hogy az ötvenes évei végén nejlonzsákban viszik ki a 3 km hosszú Excel tábla mellől?

Elgondolkodtató persze, hogy míg a könyv nyugaton nagy botrányt kavart, nálunk nem volt különösebb visszhangja. Valószínűleg azért, mert Corinne Maier felénk, Európa keleti végein, nyitott kapukat dönget. Minket akar megtanítani nem dolgozni? Muhaha. Mindenesetre ha többet nem is, de annyit mindenképpen profitálhatunk belőle, hogy tudományos alapokra helyezhetjük a munkahelyi léhűtést.

A könyvnek egy komoly hibáját véltem felfedezni. Ez a téma élvezetesebb, játékosabb stílust kívánt volna, mint amit a fráncusok fő áramcsináló cégének (EDF) rebellis lelkületű lélekbúvára birtokol. Corinne Maier nem akkora írótálentum, hogy a vállalati bikkfanyelv ne hagyott volna mély nyomokat a nyelvezetén: pont olyan a stílusa, mint annak a világnak, amit kritizál. Mindazonáltal így is jár a magas pontszám, megérdemli a bátorsága miatt, amiért fittyet hányva a mainstream céges irodalom szellemiségére, egy nagyon elgondolkodtató, értékes munkát tett le az asztalra.


Otto Katz tábori lelkész 8 pontot adott a tételre.

tarkamacska | 2007.10.03 09:17 | hasznosság: hasznos (71.4%)

Cégnél dolgozom. Már több éve. Corinne Maier minden mondata igaz a nagyvállalati munkáról. A jelen munkaerőpaiaci helyzetben az ember hálás, ha valahová bekerül dolgozni. Aztán hamarosan kiderül, hogy az ígért fizetésért inkább napi 9-10, mint 8 órát kell dolgozni, a túlórákért nem fizetnek, hanem egyszer majd le lehet csúsztatni , amit a kollégák rossz szemmel néznek, mert nekik többet kell dolgozni, ha valaki hiányzik stb… A cég világa külön világ. Egy jó adag abszurditással, értelmetlen szabályokkal és öntetszelgő vezetőkkel, akik azt hiszik az Atyaúristen trónján üldögélnek a logisztikától kiharcolt bőrfoteljükben.

Kimondott munka csak a termeléssel közvetlen összefüggésben lévő munkahelyeken és az ügyfélszolgálaton, meg a számlagyárban folyik. A többi egység csatolt része a folyamatnak. Létük folyamatos bizonyítására kényszerülnek, ezért folyamatosan gyártják a tanulmányokat és a prezentációkat. Kiemelkedő alakjuk a középvezető és a tanácsadó menedzser. Maier szerint a ponty és a nyúl házasságának szülöttei, s az biztos, hogy kultúrájuk e szinten mozog. Általában műveletlenek, de még a helyesírással és a nyelvtannal is súlyos problémáik vannak. Viszont kitűnően ismerik a vállalat bikkfanyelvét, és bárkit elkápráztatnak ennek csillogtatásával. Az, hogy milyen munka folyik, valójában tabu.

A vállalat egyre erőteljesebben várja el, hogy az ember ne csak a munkaerejét, henem a lelkét is beleadja a munkába. Ez rendkívül nagy stresszként nehezedik a munkavállalókra. A fiatalok egy ideig bírják, egyesek még lelkesen adják a lelküket is, de aztán egyszer csak észreveszik, hogy elfelejtettek családot alapítani, biztos társat keresni és aztán nézhetnek, mert a vállalat ezeket nem pótolja… Az idősebbek nem adják magukat könnyen, ezért folyamatosan úgy érezhetik, nem tudnak megfelelni az elvárásoknak, nekik ez a stressz. A vállalat pedig egyre hangosabban hírdeti, hogy helyettesíthetők vagyunk.

A könyvet eddig 250 ezer eladott példányban adták el és mintegy 25 nyelvre fordították le, hatalmas siker. Maier beleköpött valakinek - a vállalatnak - a levesébe és a sajtó (legalábbis a francia sajtó) szereti az ilyesmit, rögvest lecsapott a témára. A szerző csak a médiának és a szakszervezetnek köszönhetően menekült meg az elbocsátástól. Maier rávilágít a vállalat kiüresedett világára és a közgazdasági kutatók kórusban mondják, igaza van, a vállalat haldoklik. Maier szerint a kiút az, ha minél kevesebbet dolgozunk. Ezt nem mindenki teheti meg, de keressük a megoldást…


tarkamacska 10 pontot adott a tételre.