Macumba | 2007.09.24 11:12 | hasznosság: hasznos (66.7%)

Évi horror-adagom 1–2 film. Nem vagyok tehát szakértő, trendekről nem tudok beszélni. A rendezők évek óta tartó, komoly passziójáról van szó, avagy csak egy gyors kanyarról, aminek hátterében valami túracipő- és széldzsekigyáros által nyélbeütött szponzorálási ügylet áll, nem tudom. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a brit horrorfilmesek mostanában nagy ívben kerülik a várost, a tech- és az örökzöld zombi-témát. Ezek helyett rendre a természetet, mint a becsokizás forrását, valamint a realizmust (értsd: ábrázolásmód és ok-okozati szabályokat nagyjából betartó cselekmény) tűzik zászlajukra.

E szellemben készült a kiváló Dog Soldiers, a még kiválóbb Descent és ezt az irányvonalat követi a Wilderness is. A film részben tradicionális horror-receptet követ: végy egy indulatoktól feszített társaságot (fiatalkorú bűnelkövetők) szűk, de menekülésre azért alkalmas mozgástérrel (sziget), részben újító: az előbbiekhez adagolnak egy kis Commando-, meg egy kis Predator-fílinget, hozzáadnak egy nagy adag tragikumot, és kész is az érdekesnek ígérkező horror. Lássuk, milyen szájízzel fogyasztható ez a mixtúra?!

A felütésen, a börtön-színen szerintem gyorsabban túl kellett volna lenni, kissé hosszan elnyámmogtak rajta a kelleténél. Bár kétségtelen, hogy így több lehetőség nyílt a jellemábrázolásra, ami a műfajnak nem erőssége. Ez egyrészt nóvum, másrészt egyáltalán nem biztos, hogy szükség van ilyenre horrorfilmben. Szóval nekem elég lett volna, ha egy-két képsorral felvázolják a szitut.

Türelmetlen fészkelődésem abbamaradt, amikor az egyik szobatársukat öngyilkosságba kergető, illetve azt közönyösen szemlélő társaság kikerül a nevelővel a szigetre. Itt jön a film és a rendező erőssége: az olyan jelenetek, amikor gyakorlatilag nem történik semmi, de legalábbis semmi erőszakos. A szereplők csak lézengenek a szigeten, mégis félünk és nem is kicsit: a feszültség nőttön-nő, a lakatlan és ismeretlen vadon látványától, amelyben valami lappang, Szentiványi Jenő ismeretlen tájakra vetődött kőbaltás harcosának bőrében érezzük magunkat. Eddig kilences.

Aztán beindul a daráló, de sajna, a realista módon megjelenített trancsírozós részek valahogy kevésbé sikeredtek. Kétségtelen, hogy van egy-két ritka csúf kivonulás az árnyékvilágból, az ocsmány sérülésekre való rázúmolások és a teátrálisan közszemlére tett, szebb napokat látott porhüvelyek látványa kétségtelenül büntet, de valahogy engem nem győztek meg, valahogy sutának éreztem ezeket a részeket. Hiába, inhumán procedúrák terén a Descent nagyon magasra tette a mércét. Azért nem olyan nagy a baj, még mindig nyolc pontnál tartunk.

Aztán nem igazán tetszett a sztori gombolyítása sem. Egészen addig a pontig nincs gond, amíg az unknown hunter és a csapat legtökösebb tagja fész tu fész megküzdenek és kipakolnak, hogy mi bassza a csőrüket. Ez a rész elrontotta számomra az egész történetet: a sztori ezen a ponton bosszantóan erőltetetté válik. A „Megint egy kibaszott apa, akinek semmi köze a gyerekéhez!” – felkiáltás óhatatlanul is Woody Allen Ibsen-paródiáját, az Élvborg női a mérlegent juttatja eszembe: „Hedvig tudja, hogy Greger Norstad selejtes maltert használt a tyúkól tetejéhez, amikor az ól Klavar Akdalra szakad, aki ennek következtében egyazon éjszaka megvakul és megkopaszodik, Hedviget mardossa az önvád.”

Ha a tragikus szál vékonyabb lenne annyival, hogy elhagyták volna ezt a banális szembesítést, és csak sejthetnénk, hogy ki a vadász, sokkal erősebb lenne a film. A horrorhoz nekem hozzátartozik a bizonytalanságból, az ismeretlenből fakadó rettegés, a titokzatosság. Ezért tetszett például nagyon a Holtak hajnala remake, amiben mindenki zombi lett, és mindenkit szétszedtek, de még csak utalás sem történt arra, hogy mitől van ez az egész. A Dog Soldiersben és a Descentben a természet és realista megjelenítés mellett volt egy jókora adag misztikum is (farkasemberek, titokzatos barlanglakók), a Wildernessben viszont agyoncsaptak minden kérdőjelet a bosszúálló apának és indítékának szemtől szembeni megmutatásával. Emiatt nem is tekintem igazán horrornak a Wildernesst, inkább egy iszonyatosan kemény thrillernek, amire hét pontot tudok adni.

Macumba 7 pontot adott a tételre.